Pompadour szerint a mindenféle

Az országban nyáron megrendezett kulturális programok koronázatlan királynője a Szegedi Szabadtéri Játékok, amelynek megszokottan színes programkínálatába igazi különlegesség is került, ilyen volt a Szentivánéji  álom worldmusical premierje.
 
A Budapesti Operettszínház repertoárjában több éve töretlen sikerrel szerepel a Rómeó és Júlia című musical, amelynek alapját Shakespeare azonos című halhatatlan műve szolgáltatja. A színház műsorán lévő egyéb produkciók is kifejezetten népszerűek, de az ifjú szerelemesek meséjének feldolgozása, - a bemutatójának első pillanatától fogva a mai napig - a közönség egyik legnagyobb kedvencének számít. Lehet, hogy ezt a diadalmenetet főként a nagybecsű szerző biztos receptjének tulajdonította Kerényi Miklós Gábor, direktor és Bőhm György, akiknek a fejéből kipattant az új   musical ötlete, amellyel aztán megkeresték Szakcsi Lakatos Bélát. A zenés darab megálmodói úgy gondolták, hogy Shakespeare mester Szentivánéji álom drámája kiváló alapot szolgáltathat egy új átütő produkció létrehozásához.

Vegyük górcső alá a művet, miért látnak benne a színházi alkotók mai napig oly nagy fantáziát. Az ismert dráma a klasszikus mitológia, a néphit, a vallás, a polgári gondolkodás, s lényegében az érlelődő új filozófia elemeit forrasztja egységbe egy naivul groteszk tündérjátékban. Shakespeare korai komédiája 1594-96 táján íródott, valószínűleg egy főúri esküvő alkalmából tartott előadásra. Erről szól maga a vígjáték, a szerelemről, a házasságról, a szenvedélyről, az akadályok legyőzéséről. A Szentivánéj egyetlen hatalmas nászéjszaka...
    A darab színhelye az álmok és szerelmek erdeje, s benne a tisztás: a földi emberek és a láthatatlan szellemvilág mágikus találkozóhelye. Itt készülődik mindenki a nagy esküvőre, Theseus, a dúsgazdag szállítmányozó, a „Nagy Taligás” lányának, Hermiának és Demetriusnak, a rendőrfőnök egyetlen fiának kellene egybekelnie másnap, Szent Iván bűvös éjjelén. Hermina nem akar beletörődni a tervezett frigybe, mert a szívét Lysander ejtette rabul. A vőlegényre, Demetriusra pedig Heléna vetett szemet. A Szentivánéji álom a négy fiatal szerelmi viszontagságait, megpróbáltatásait mutatja be.    
 
A darabban a szerelmi zsongást és boldogságot, szökés, árulás, megcsalás, féltékenység, kiábrándulás és csalódás követi. A szerelmesek, bár saját akaratukon kívül, de szinte percről-percre váltogatják egymást és érzelmeiket.
Ez önmagában akár tragédia is lehetne, de Shakespeare úgy csűri-csavarja az eseményeket, hogy közönsége négyszáz éve mindig tűkön ülve várja az újabb és egyre meglepőbb fordulatokat. Feltűnnek a nép számára láthatatlan tündérek is, Oberon, a hatalmas tündérkirály, állandóan civódó felesége, Titánia, a gyönyörű, félig emberi, félig tündéri ifjú, Puck és a többiek.
    

 Itt, a "síró-zenélő Hold", a szárnyait meglebbentő pillangók, a lobogó tüzek, lángoló virágok, repülő botok, esküvői fazekak, szamárfejek árnyékában keverednek össze a szálak. Itt szöknek meg a szerelmesek, csepegtet bűvös szert tündér tündér és tündér ember szemébe, terel össze Puck minden szerelmest egy hatalmas körbe, hogy aztán végül ugyancsak az ő segítségével bogozzák ki az összegabalyodott szálakat. Majd Oberon, a tündérkirály és neje, Titánia, a sok kaland után itt várnak megtisztulásra a földi emberek között.

  Már itt, a történet dióhéjban történő összefoglalásánál felismerheti  a komédiát behatóbban ismerő olvasó, hogy újfajta értelmezést nyert a mű. A fergeteges esküvő nem Athénban játszódik, hanem roma családok készülnek sarjaikat összeházasítani. Az eredeti mű alapkonfliktusa rájuk nagyon jellemző, konkrétan az a tradíció, amely szerint a gyermekeik sorsáról már jó előre rendelkeznek. Kerényi Miklós Gábor kifejezetten emiatt, pontosan egy roma musical zenéjének megalkotására kérte fel Szakcsi Lakatos Bélát.
  

A dzsesszmuzsikusként ismert és elismert Szakcsi Lakatos Béláról viszonylag kevesen tudják, hogy az egyik első magyar musicalt is ő jegyzi. Az Operettszínházban 1974-ben bemutatott Piros karaván műfajtörténeti jelentősége mindenekelőtt abban rejlik, hogy a korábbi felszínes, idilli romaképet megtestesítő művekkel ellentétben alkotótársával, a szintén roma származású Csemer Gézával a valódi cigány folklórból merített és építkezett. Aztán a következő két évtizedben a szerzőpáros hasonló művek sorával rukkolt elő, közülük a legfontosabb az 1984-es Cigánykerék és az 1996-os Dobostorta.
     Szakcsi Lakatos a szokványostól eltérőt szeretett volna alkotni, ekkor állt elő az új műfaj ötletével. Elképzelése szerint a cigányzenét ötvözni szándékozta más műfajokkal, de nem akárhogy. Számára a world music az emberiség zenéjét jelenti. A dzsesszt éppúgy, mint a különböző etnikumok folklórját, a popzenét vagy a klasszikus zenét, Palestrinától egészen Kurtág Györgyig. A Szentivánéji álomba is sokféle hatást sűrített, román, spanyol, török és indiai népzenét, soult, rapet, kis operabetéteket egyaránt. A zenés színpadi változat az első worldmusical a világon. Zenéje egyedülálló, nemzetközi motívumokat vonultat fel, vegyíti az eltérő stílusokat a musicaltől a rapig, a poptól az autentikus cigányzenéig, a kortárs zenétől a népzenéig.  

Az alkotógárda Müller Péter Sziámival vált teljessé. Ők Kerényivel már összeszokott csapatnak számítanak, az Elisabeth, a Mozart! és az Oltári srácok című musicalek sikere bizonyítja együttműködésük eredményességét. Sziámit alábbi nyilatkozata alapján amúgy is kulcsfigurának tartom, mert neki, mint szövegírónak kutya kulcsfontosságú feladata volt szentivánéj álomfejtőjeként derekasan helytállni:
- Én nem láttam még olyan Szentivánéji előadást, amit valaki is értett volna. Ez egy költői mű, nem drámai. Sodor magával, de hogy miről szól, hogy ezek a világok hogyan szövődnek össze, azt nekem még színházi dramaturgok sem tudták elmondani. Akik eddig valamilyen szinten betekintettek a darabba azt mondták, hogy talán nekünk ezt most sikerült megfejtenünk. Hozzáférhetővé próbáltuk tenni ezt a három rétegű és ezért nagyon komplikált történetet, a tündérvilág, a földi szerelem és a mesteremberek három rétege nagyon nagy költői és rendezői lehetőség.
Ez a kétségtelenül őszinte  vallomás magában foglalta az én kételyeimet is. Már a premier előtt a közönség elé tárt dalok azt sugallták számomra, ez a történet meglehetősen bonyolult ahhoz, hogy ebben a zenés formában az árnyalt jelentéseit  méltón ki lehessen bontani. 


Most akkor nézzük, mit sikerült megvalósítaniuk, mit tudtak kezdeni a kihívással.

A népes alkotói gárda nagy izgalommal várta a premiert, ennek több oka volt. Már hónapokkal a bemutatót megelőzően a média kiemelt figyelme kísérte a mű előkészületeit, ezáltal meglehetősen nagy nyomás nehezedett a stábra. De nem csupán az új műfaj fogadtatása miatt izgulhattak, hanem azért is, hogy ezt az előadást rögtön ekkora közönség elé vitték.
Kockázatos döntés volt, de az elmúlt évek operettszínházas szegedi sikerein felbuzdulva a rendezvény házigazdái élni kívántak a lehetőséggel. Ha ez mind nem lett volna elég, pont az a hét volt, amikor az időjárás az egyik legszeszélyesebb arcát mutatta, és a nyár is elillant röpke egy hétre. A próbák esőkkel tarkítottan folytak, még a főbemutató előtti percekben is több ezren kémlelték az eget felhőűző tekintetekkel.
A produkciót kifejezetten a Dóm-térre tervezték. A díszlet monumentális volt, központi részét a Hold képezte. Az előadás minden mozzanata híven tükrözte a cselekményt    jellemző forgatagot, élénkséget, nyüzsgést. Statiszták, táncosok lepték el a színpadot, valamint több emelet magasan a díszletet. Igazi kavalkád tárult a nézők szeme elé. Számomra olykor kifejezetten sok volt, túl színes, tarka és  harsány, pedig még abban a szerencsében is volt részem, hogy viszonylag közel ülhettem a színpadhoz. A nézőtér legmagasabb pontján helyet foglalók számára ez már ronthatta az élvezeti értéket. Néha még a főbb szereplőket is nehéz volt felfedezni a meglehetősen mozgalmas színpadon.
     

Az előadás alatt sokszor támadt olyan érzésem, a kedvező fogadtatást és a nézők kegyeit a kelleténél  jobban áhították,  ebben az esetben is igaz a mondás: a kevesebb olykor több. Úgy vélem, talán felesleges volt felsorakoztatni a szokásos látványelemeket együttesen, valamint több szereplő színpadi alakítása kísértetiesen emlékeztetett egyéb sikerdarabokban már sokszor megtapasztaltakra. Ezt a hatást nem a tündérek varázslatának tulajdonítom, hanem rendezői hiányosságnak. A szerepeket megformáló színészek tehetségéhez nem fér semmi kétség, parádés sztárszereposztást élvezhettek a nézők. Mégis... Néha, amikor például a Lysandert megformáló Dolhai Attila cikázott a színpadon, szinte alig volt különbség a pár évvel ezelőtti, általa megformált Rómeó és a mostani hősszerelmes ifjú viselkedése között.

A komédiának egyik legszórakoztatóbb cselekménye a mesteremberek esküvői meglepetés színi előadása. Shakespeare anno ezzel a szállal az amatőr színjátszókat parodizálta. Számomra pedig úgy tűnt, mintha a darab rendezője öntudatlanul  önmagát mutatta volna meg görbe tükörben. Földes Tamás által megformált Vackor, mintha egy picit Kerényi Miklós Gábor lett volna.
Tisztelt Direktor Úr! Hiányoljuk az új ötleteket! Szíveskedjék elhatárolódni a bevált sémáktól! Hogy mire gondolok? Nem segítek...Ön a rendező, tessék feltalálni magát!

No és a zene... Ugyanaz volt az érzésem, mint a színpadi kép esetében... Sokat szerettek volna markolni, talán emiatt  keveset fogtak. A darab során számomra élesek voltak a zenei kontrasztok. Amikor az örömszülők voltak színen  terjedelmes pereputtyuk kíséretében, többnyire mulatós hatást keltő cigányzenék szólaltak meg. Nem véltem benne egyedi hangzást felfedezni. Az eltérő kultúrájú zenei ötvözetek pedig igazán rövid felvillanásnak hatottak. Néha jó volt, néha eredeti, de leginkább felesleges összevisszaság benyomását keltette. A tündérvilág szereplőinek zenei betétei a klasszikus musicalek hangzásvilágát idézték.

Véleményem szerint az volt a kisebb gond, hogy a kelleténél több fajta zenei irányzatot ötvöztek, az igazi problémát abban látom, hogy hiányoznak a darabból azok a dalok, amely kitűnnének, és igazi slágerekké, akár örökzöldekké válhatnának,  mint ebben a műfajban erre vég nélkül tudnánk példákat sorolni. Úgy gondolom, enélkül egy musicalnek az igazi népszerűséghez kevés a létjogosultsága.

Az előkészületek során hallani lehetett, hogy a színészek nagyon élvezték a darab létrejöttét, mivel a végén már kifejezetten személyre szólóan rájuk szabták a dalokat és a szövegeket. Az előadók szakmai szemmel nézve komoly kihívásnak tartották a produkciót, ennek ellenére az örömbe üröm vegyül, ha a közönség ebben  a lelkesedésben nem tud maradéktalanul osztozni. Ott a premieren a nézők vevők voltak minden színpadi rezdülésre. Könnyen átadták magukat a hangulatnak, és nem bántak szűkmarkúan a tetszést kifejező elismeréssel. Igazi vastapssal jutalmazták a nagy kedvencek parádés játékát és a produkció megalkotásának minden színpadra lépő szereplőjét.
A darab igazi megmérettetése azonban majd a teátrum falain belül történik meg, ahol  az előadás lecsupaszodik a szegedi helyszín adta extra kellékektől, és talán akkor az is világosabban körvonalazódhat, milyen jövő vár a Szakcsi Lakatos Béla által megálmodott új zenei műfajra. Ha már a nagyérdemű az Operettszínházban láthatja a musicalt, talán több kritika is napvilágot lát az előadásról, mert egyelőre a kezdeti nagy érdeklődés mintha alábbhagyott volna.
Sok sikert Szentivánéji álom, szorítunk érted!